Frazer a klasszikus brit etnológia utolsó képviselője. Élete és munkássága korszakot jelent a néprajztudomány történetében. Malinowski korunk legnagyobb etnológusának nevezi, míg C. G. Seligman Tylor és Haddon mellett őt említi, mint a brit etnológia egyik vezéralakját. Minden kortársánál jobban képviselte a humanista tudományosságnak azt az irányát, mely "Lafitau óta" a primitív társadalmak vizsgálatát az antik kultúrák és a paraszti folklór tanulmányozásával köti össze. Az aranyágban Frazer arra tesz kísérletet, hogy felvázolja az emberi gondolkodás fejlődését a mágia és a vallás egymást követő fokain keresztül a tudományig. Kiindulópontul Nemit, Diana Nemorensis szentélyét választja, ahol az ókorban a szentély papja - az Erdő királya - elődjét megölve nyerte el tisztségét, amelyet addig viselt, míg ő maga is áldozatul nem esett utódja kardjának. A szokásra Frazer az ókori irodalomban nem talál kielégítő magyarázatot: elhagyja hát Itália partjait, és messzi útra kél, bejárja Ausztrália bozótjait, felkeresi az afrikai őserdők törzseit, részt vesz a mexikóiak és az ajnuk szertartásain, ott van a német és olasz városkák farsangi forgatagában, és meghallgatja az öreg parasztok múlt időket idéző meséit. Amikor útja végeztével ismét kiköt az itáliai partokon, és újra felkeresi Diana szentélyét, nemcsak az Erdő Királya megölésének szokására hoz magával magyarázatot, de felvázolja az emberi gondolkodás történetét is.