|
Válság helyett boldogság?
A hazai mozik március elején mutatták
be Peter Farrelly és Bobby Farrelly Hall Pass című filmjét, ami
magyar fordításban az Elhajlási engedélyt kapta. A film
kiindulási alapja, hogy olykor a legjobb házasság is elsősegélyre
szorul, amit a legális csajozás oldhat meg. Mi adunk egy másik
tippet is, könyv formájában: Párkapcsolat Klinika.
A film rövid sztorija: az évek óta
házasságban élő két jó barát feleségeik észreveszik, hogy
férjeik állandóan a nőket bámulják, nőkről beszélgetnek és
valószínűleg idegen nőkkel álmodnak. Az asszonyok megpróbálják
ravaszul megoldani a helyzetet és adnak egy hét kimenőt az
uraiknak. Azaz elhajlási engedélyt kapnak....
Legális megcsalás? Jól hangzik.
Legalábbis a legtöbb ember biztos, hogy ezt mondaná, kortól,
nemtől és párkapcsolati idő hosszúságától függetlenül. Úgy
lettünk kódolva, hogy társas lények vagyunk. Kell, hogy
megtaláljuk a másik felünket, és ez vagy sikerül, vagy nem. Ha
elfárad egy kapcsolat - ennek ezernyi oka lehet - könnyedén
kilépünk belőle, ameddig lehet. De megfontoljuk és mérlegelünk,
ha már közös vagyon, gyerek(ek), és több év(tized) köt össze.
Ezt tennénk-e, akkor is, ha megkapjuk az elhajlási engedélyt?
Ha egy múzeumba betérve azt mondja a
teremőr, hogy most meg lehet minden képet és szobrot tapogatni,
megtennénk? Bíznánk abban, hogy nem lesz következménye, és
valóra válna egy álmunk, hogy hozzáérhetünk Mona Lisa arcához?
És mitől lenne utána nyugodtabb az életünk? Lehet, hogy soha
többet nem akarnánk múzeumba menni?
A Párkapcsolat Klinika szerzői -
Almási Kitti, Angster Mária, Bagdy Emőke, C. Molnár Emma, Csernus
Imre, Hevesi Krisztina, Mester Dóra, Pál Ferenc, Ranschburg Jenő,
Szendi Gábor - is arról elmélkednek, hogy vajon rendbe lehet-e még
hozni egy párkapcsolatot, ha egyszer már elromlott? Honnan
tudhatjuk biztosan, hogy tönkrement, s nem pusztán egy átmeneti
válságot élünk át?
A Nyitott Akadémia előadássorozatának
keretében hazánk legnevesebb szakemberei keresték a válaszokat a
sokakban felmerülő kérdésekre. A kötetben a tíz kiváló
előadás szerkesztett, átdolgozott anyagát nyújtjuk át az
olvasónak.
|