A nemrégiben elhunyt filozófus munkája az egyik legteljesebb a metaforáról megjelent írások között. A nyolc benne olvasható tanulmány egy-egy szemléletmód kifejtésének tekinthető, ám mindegyikük egy adott szakaszát képviseli annak az útvonalnak is, amely a klasszikus retorikánál kezdődik, keresztülvezet a szemiotikán és a szemantikán, végül pedig a hermeneutikáig jut el. A könyvnek nem az a szándéka, hogy az egyik szemléletmódot a másikra hivatkozva elutasítsa, hanem igyekszik mindegyiküket legitimmé tenni, hogy szisztematikus egymásba kapcsolódásukhoz kellő alapot nyújtson. A mű csúcspontjának mégis a szemantikából a hermeneutikába való átmenetet tekinthetjük, amelynek alapja a metaforikus mondat referenciája: a metafora egyfajta diskurzusstratégiaként mutatkozik meg, amely a fikció segítségével kibontakoztatott heurisztikus képességet fejleszti tovább, s igazsága feszültségben áll a mindennapi élet igazságával is. Itt már a valóság és igazság problematikáját boncolgatja a szerző, s ezzel bemutatja a metaforikus referencia elméletének belső filozófiáját is.