A hazai neoavantgárd-csoportoknak politikai, kulturális, és a hétköznapi ellenállás gyakorlati tevékenységét ismereti a szerző, és azokat a sajátos technikákat eleveníti fel, ahogy az underground művészeti csoportok erőforráshiánnyal (információhiány, szűkös anyagi lehetőségek, a nemzetközi művészeti élettől való elzártság) küszködve professzionális technikákat és a barkácsolást vegyítve, a nyugati kultúra és a szovjet típusú környezet kettősségében egyensúlyoztak.
Három esettanulmány szolgál illusztrációul. Molnár Gergely és a Spions, mint az első magyar punk-zenekar esete, akik olyan szélsőséges reakciót váltottak ki, hogy hamarosan emigrációba kényszerítették őket. A képzőművészekből, irodalmárokból, rockzenészekből álló Fölöspéldány-csoport, amely sokféleségéből adódó szokatlanságának erejével szállt szembe a hivatalos kultúrával, és a Lélegzet nevű 1980-1985 között működő élő folyóirat, amely e sajátos médiumával megkerülte a cenzúrát, informális értelmiségi „szalont” jelentett, és újra felfedezte a szóbeliséget.

Havasréti József a Pécsi Tudományegyetem Kommunikációs és Médiatudományi Tanszékének adjunktusa.