Az amerikai külpolitika-elmélet első, markáns arculattal rendelkező iskolája klasszikus realizmus néven vált ismertté. A realisták - Hans Morgenthau, Henry Kissinger, Arnold Wolfers, Reinhold Niebuhr és mások - a hidegháború elején robbantak be a közgondolkodásba, s a negyvenes évek végétől a hatvanas évekig számos tanulmányban és könyvben tettek kísérletet egy új, gyakorlati útmutatással szolgáló külpolitika-elmélet kialakítására, nagyban hozzájárulva a régi nagyhatalmi politika elveinek feltámasztásához, a wilsoni idealizmus hagyományának hitelvesztéséhez. A klasszikus realizmus a nemzetközi rendszer olyan, jellegzetesen a nyugati hagyományba illeszkedő elgondolása, mely elsősorban az európai tapasztalatkincsből merítve igyekezett a régiek tudásának bizonyos elemeit újra a nyugati (atlanti) világ praxisának részévé tenni. A hidegháborúra reflektáló és az amerikai nagyhatalmi cselekvés gyakorlatát szenvedélyes igazságtudattal és markáns történelemszemléletre támaszkodva orientálni igyekvő klasszikus realizmus azon a ponton helyezhető el, amelyen a politikai gondolkodás széles folyamaiból megkezdődött a nemzetközi kapcsolatok tudományának kialakulása.