A kötet a modern kontextualista iskolák módszertani ajánlatait kívánja beemelni a magyar eszmetörténet-írás gyakorlatába, másrészrôl pedig azt vizsgálja, hogyan rajzolják át a bevett európai értelmezési kereteket a közép-európai esettanulmányok. A tanulmánykötetet forgatva a történelem árjában önazonosságukat keresô politikai közösségek problémáival szembesülhetünk. A praxist és elméleti reflexiót egymásra vonatkoztató gondolkodói teljesítmények (a szabadságelvű németalföldi rendszer fenntarthatóságán töprengô Spinoza, a humanista közérdekfelfogás összeomlását megélô és elemzô William Temple, az ultima necessitast, nemzete romlását occasioként újraértelmezô Zrínyi Miklós, a békeajánlatokat fogalmazó Bibó István, a történeti hagyományt újragondolni törekvô Szekfű Gyula, a közép-európai nemzeti gyűlölködést föderális berendezkedéssel orvosolni kívánó Milan Hodzˇa vagy éppen a román történeti diskurzust kritikusan áttekintô Lucian Boia) tükrében megvillannak a modern magyar és európai politikai kultúra alapkérdései is. Az elemzett szerzôk gondolati mozgásait követve szemügyre vehetjük döntési alternatíváikat és fogalmi korlátaikat, szembesülhetünk az adott történelmi helyzetben egymás mellett létezô igazságok gyötrô konfliktusával, és eltöprenghetünk a politikai beszéd és cselekvés bonyolult kölcsönviszonyán, illetve a politikum nyelvi-retorikai beágyazottságán.