A fekete barát. Elbeszélések 1892-1903 - rövid ismertető
Az Osiris Kiadó elindítja a száz éve elhunyt Csehov prózai műveinek eddigi legteljesebb magyar kiadását. A négy kötetre tervezett prózai írások első három darabja a szerző novelláit és elbeszéléseit, a negyedik pedig a kisregényeit tartalmazza. A kötetek tartalmának kialakításában a harminckötetes orosz kiadást vettük alapul. Az első kötet Csehov 1892 és 1903 között írott kisprózai műveit tartalmazza; olyan, a csehovi élet-műben megkerülhetetlen írások kerültek bele, mint A 6-os számú kór-terem, a Rotschild hegedűje, a Jonics, A tokba bújt ember, A kutyás hölgy, A menyasszony vagy éppen a címadó A fekete barát. A magyar nyelvű szövegek a korábbi Csehov-kiadások magyar fordításainak modernizált, átdolgozott változatai, illetve, ahol szükséges volt (mint például a Parasztok című elbeszélés magyarul eddig hiányzó két fejezete esetében), új fordítások készültek. A kötetet az egyes művek keletkezésére, megjelenésére és fogadtatására, az életművön belül betöltött szerepére vonatkozó, az olvasót a Csehov-filológiában pontosan eligazító jegyzetek zárják.